2017. november 29-én a pécsi Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium helyiségeiben megrendezésre került a tradicionális népzene és néptánc műhelymunkája az E.B.M. projekt keretében.
A programra a terveknek megfelelően került sor, melyen a résztvevők a alkalmi műsort láthattak a vendéglátó iskola tanulói előadásában. A program folytatásaként Vélin Veszna tanárnő bemutatta a Pécs környéki bosnyák horvátok népviseletét, amit a fellépő táncos lányok viseltek magukon. A gyönyörű tamburazene és a táncosok szapora mozdulatai után kezdődött el két csoportban a tanulók műhelymunkája. Míg az egyik Pécs környéki és Dráva-menti táncokat tanult, addig a másik a prím- és bassz-prím tamburán gyakorolhatott. Egy óra alatt a tanulók begyakorolták az egyszerűbb zenei darabot, a másik csoport pedig a táncos koreográfiát. Ezután a csoportok helyet cseréltek és a másik helyszín feladatát is megvalósították.
A műhelymunka végén a tanulók és kísérőik kifejezték elégedettségüket és az alkalmi ajándékok kiosztása után (pendrive és jelvény) a vendégek és a házigazdák együtt ebédeltek. Hazautazás előtt a tanulók – főleg a fiúk – kifejezték kívánságukat, hogy kipróbálnák az iskolai műfüves focipályát, így a vendégek és házigazdák közös programja a tervezett kereteken túl is folytatódott.
A fényképfelvételek bizonyítják a megrendezett műhelymunkával kapcsolatos elégedettséget, az igazgatók és pedagógusok határozott meggyőződése, hogy az együttműködés a projekt befejezése után is folytatódni fog.